Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Szabadtüdős merülés a koktélok világába

Gin és Tonik

A Negroni maradéka...

2020. október 14. - ginestonik

Szóval ott tartunk, hogy megvettünk minden összetevőt és élvezzük a Negroni koktélunkat. Azonban felmerülhet bennünk a kérdés, hogy jó-jó, iszom ezt a Negronit, de nem hiszem, hogy erre el tudom fogyasztani az egész üveg Campari-Vermut-Gin kombinációt. Most mutatok 1-2 italt amit a “megmaradt” szeszekből meg tudunk csinálni. 

Ginre korábban már hoztam italokat, az itteni korábbi bejegyzésekben olvashatsz róluk. első rész második rész

A Vermuttal mindenki találkozik a kiskocsmák polcain. Ezek már halálra vannak ítélve, hiszen hiába erősítik meg a bort némi magas százalékú alkohollal és főszerekkel, érdemes azért hűtőben tárolni, hogy lassítsuk az oxidációt az üvegben. Szóval van egy üveg vörös vermutunk a Negroni után, fogyaszthatjuk akár magában is. 
 
Jégre töltve remek kis ital, ha dobunk mellé egy kis szelet friss narancsot, vagy csak narancshéjat. Igazán egyszerű ital, amit nagyanyáink ittak a teraszon, természetesen Éva vermutot használva. Sokunk a vermutot a Martini márkával kapcsolják össze, nem hiába, hisz az egyik legtöbbet reklámozott s leginkább elterjedt vermut. A kellemes édeskés ízét szeretik az emberek és sokszor okoz megdöbbenést amikor valaki nagy lendülettel odalép a bárhoz és egy martinit rendel, én meg visszakézből teszem fel a kérdéseket, hogy vodka vagy gin? Oliva vagy citrom? Látszik a megilletődöttség az arcán, majd zavartan benyögi, hogy egy sima martinit. Ilyenkor dobok mentőövet, hogy martini koktélt a koktélos pohárba vagy martini vermutot kis pohárban jéggel és citrommal vagy naranccsal. Így a delikvens sem érzi magát annyira analfabétának. 

Ha már itt a kis anekdotám közepette szóba került a Martini márka, ők próbálnak ötletet adni az alacsony alkoholtartalmú italokhoz, mint a Vermut Tonik, ami valóban kellemes frissítő lehet. Ha úgy vesszük, ez egy ízesebb változata a frissítő Vermut Szódának, ami a vermut megszületésétől velünk van.  

Vagy akár különféle gyümölcsleveket is adhatunk hozzá. A nemrég nyílt Pink Pony Clubban pl frissen préselt almalével szolgálják fel. Kíváncsi vagy milyen is lehet? Isteni! De ha nem hiszed, nézzél be hozzájuk. Csütörtöktől várnak jobbnál jobb zéró waste koktélokkal. 

Amúgy sajnálom, hogy nálunk még nem olyan nagy a kínálata s nem olyan népszerű, mint a mediterrán régióban. Pedig egykoron Magyarországon is népszerű volt az ürmösbor. Most a fejedhez kapsz, hogy a fekete üröm mérgező, mit keres egy italban? Most akkor meg fogok halni 3 Negroni után? Persze nem fekete hanem fehér üröm az egyik fő fűszere a vermutoknak. De a fekete üröm sem olyan mérgező, hamarabb kapnál alkoholmérgezést, mint az üröm végezne veled. 

Na a rémisztő gondolatok helyett fókuszáljunk az italokra. Van Vermutunk jégen, vermut tonik, vermut szóda, vermut almalé és most egy kicsit ízesebb alkoholt adunk hozzá, hogy másik klasszikust kapjunk. 

 3015eebc-d07e-4e77-9fe0-232280632f04.JPG
Milano-Torino

Klasszikus Milano-Torino ami igazából a Negroni alapja. Milánóból a Campari jön a poharunkba, Torinóból meg a Vermut érkezik. Egykoron olyan népszerű volt, hogy a bárokban szinte csak ezt szolgálták fel Lombardia szerte. Az elkészítése rendkívül egyszerű, csupán ugyanannyi mennyiségű édes vermutot és Camparit rakunk a keverőpoharunkba és jéggel jól elkeverjük és egy mutatós pohárba töltjük. 

 

Akkor most elhagyhatjuk a vermutot és a Camparit vesszük kezelésbe. Követve a korábbi gyakorlatot ezt is fogyaszthatjuk akárcsak magában egy szelet naranccsal. De ha nem szeretnénk ilyen töményen fogyasztani, szintén szódával lazíthatunk az italon. Olaszországban nagyon népszerű, palackozva is lehet kapni minden sarki közértben. 

img_0198insta.JPG
Campari Narancs

Egy igazi klasszikus, ami követi a gyümölcsleves vonalat az nem más, mint a Campari Narancs. Tökéletes akár reggeli mellé is, ha nagyon tűz a nap az adriai tengeri villánk teraszán. Nekem csak a Hajós utca jutott elfogyasztani, de nem is bánom, mert remek frissítő ital. Egy feles Campari és kb 3x annyi narancslé. Ha elsőnek jeget teszünk bele, majd a Camparit s a végén a narancslevet óvatosan öntöm rá, nagyon jól néz ki a vöröslő alja a pohárnak, ami vékony átmenetbe megy át a narancsba, akárcsak egy naplemente. De a Tequila Sunrise koktélt máskor említem meg. 

Természetesen minden koktélt fogyasszunk felelőséggel ;)

Élvezzétek a napsütést :) 

KaranténBár - Negroni és ahogy otthon készíted

A karantén egy remek ürügy lehet, hogy visszaköltözz a szüleidhez, de akad olyan dolog, amiben nem szabadna kompromisszumot kötnöd, ez pedig a remek italok utáni elhivatottság.  

Az ember, ha igazán férfias italt szeretne, felkeresi a google nevű barátunkát és megkérdezi a véleményét. Meglepően sok találat jelöli meg a Negroni nevezetű italt, vajon valóban igazuk van? Korábban már jártam a várost más-más negronivariációk után, most azonban bemutatnám a kedvencemet és hogyan készítem el én otthon, minden profi felszerelés nélkül. Fontos, hogy a Negronihoz olyan gint válasszunk, ami a citrusos vonalat követi. Ebbe sokkal jobban beleilleszkedik a másik két összetevő is. Az én választásom a Bulldog London Dry gin volt. Önmagában gintonikként is kiváló, ekkor egy szelet grapefruit, mégjobban kihozza a gin rejtett tartalékait. A Negroni remek aperitívó ital, és honnan máshonnan származhatna, mint Olaszországból. Tehát az olasz életérzést tökéletesen átadja ( és nem abból a szempontból, hogy mindenki a Mamánál húzza meg magát a kisszobában  ) nekünk ez a keserédes ital.  


Koktélunk másik főszereplője a kármin piros Campari. Ha jártál már Milánóban, biztos láttad a kígyózó sorokat a Camparino nevezetű hely előtt, amit még Gaspare Campari nyitott az 1800-as évek második felében. A jellegzetes szín a kaktuszokon élősködő bíbortetvek adták, aztán a cég úgy döntött, hogy felhagy ezzel a módszerrel és más forrás után néznek, hogy megkapja az ital az ikonikus színét. Harmadik összetevőnk nem is lehetne olaszabb. A mediterrán térségekre jellemző alkohollal erősített fűszerezett bor, azaz a Vermut. Gyerekkorunkból rémlik a házhalakra pingált hatalmas Éva Vermut feliratok és képek, vagy a Szomszédokban megjelenve a bisztó polcain. Édes vörös vermutot használjunk, az én választásom a közértekben elérhető magasságban és árban lévő Cinzano Vermut volt. Fontos, hogy kibontás után a hűtőben tároljuk további felhasználásig, mert amúgy megpimpósodik, ezért sem javaslom vermutot kérni azon a helyen, ahol a polcon állnak kibontva, porosodva. 

Na rakjuk össze az italt! Nem kell más hozzá csak egy befőttesüveg, egy hosszabb kanál, vagy akár a fakanál nyele és némi jég a fagyasztóból. Használhatunk kockajeget, vagy a fagyisdobozt vízzel megtöltve bent hagyjuk egy napra, majd szépen letörünk belőle darabokat felhasználásra. 3 összetevő egyenlő arányban kerül az üvegünkbe, ennek kimérésére remek szolgálatot tesz bármilyen felespohár. Nem kell megijedni, nem kell féldecit tölteni az italba minden egyes alkoholos összetevőből. Elég ha mértékletesek vagyunk és a felespohárnak csak a feléig töltjük az összetevőket. Vagy! Gondolhatunk a szomszédra is és dupla adagok kettéosztva átnyújthatjuk a küszöb felett és a lépcsőházban koccinthattok virtuálisan. Még kell egy narancs, hogy vizuálisan is kész legyen majd az italunk. 

img_9665insta.jpg

Nos, ha meg van minden összetevőnk, elkezdhetjük az italunkat összerakni. Fogjuk a jól kimosott befőttesüveget, feltöltjük jól jéggel, majd az összetevőket beleöntjük. Egy kis Bulldog Gin, egy kis Campari, egy kis Cinzano Rosso. A hosszú nyelű kanállal vagy a fakanál nyelével jó fél percig kevergetjük. Ez megfelelően lehűti az italt és kicsit meg is olvasztja a jeget, ami felvizezi az italunkat. Na már hallom is a felhorkanásokat, felvizezni az italt? Az ördög küldött talán? Nyugalom, nem úgy fogjuk felvizezni, mint a legendákban a sört a fesztiválokon, csak egy kicsi olvadékvíz, ami segít lágyabbá, így sokkal élvezhetőbbé varázsolni az italt.  

Fogjunk egy elegánsabb vizespoharat, töltsük meg jó sok jéggel, hiszen itt a nyár a nyakunkon. A befőttesüveg tetejét lágyan ráhelyezzük az üvegre és kiöntjük a poharunkba, visszatartva a fedővel a jeget. Az italunk csodás színekben pompázik, már csak egy narancshéjat kell rátennünk díszítés gyanánt. Türelmetlenek megelégedhetnek egy szelet naranccsal, gurmék hámozóval szelhetnek a csíkot a héjból, finoman újjuk közé fogva megnyomhatják az ital felett, ekkor az illóolajok kilövelnek a héjból és kellemes aromával terítik be az italunkat. Az átszellemült pillanat után ők is belehelyezhetik az italba ezt a héjszeletet.  

Most már nincs más hátra, mint a napfényben hátradőlve, a teraszon élvezni az ízeket és becsukott szemünkkel képzeljük azt, hogy az olasz tengerparton süttetjük a hasunkat. 

img_9484instainstafeed.jpg

Egészségünkre! 

 

KaranténBár - Ginkoktélok karantén idején II.

A múltkori összeállításomban már bedobtam 5 közismert klasszikus gines italt, most gondoltam ugorjunk kicsit a gyümölcsösebb vagy fűszeresebb vonalra. 

Imádom az olasz kaját és friss fűszereket, egyik nagy kedvencem a bazsalikom. Nagy szerencsétek van, mert korábban már írtam erről a Gin Basil Smash nevezetű italról. Csodás eredményt érhetünk el, ha kicsit feldobjuk az italt és a bazsalikom mellé uborkát, a cukorszirup helyett pedig bodzaszörpöt használunk. De a korábbi posztban említett Soutside koktélhoz is adhatunk bozdaszörpöt. A Gin Basil Smash variációnkat tölthetjük jégre, vagy akár “straight up” azaz jég nélkül egy pofás koktélos pohárba. 

img_9575webinsta.JPG

Gin Basil Smash


Van egy igazi klasszikus, Tom Collins, ami igazából egy remek kis limonádé egy kis ginnel megspékelve. Az összetevőket összeöntjük egy pohárba, hozzá adunk egy kis szódát és kész is a remek nyári frissítő, amibe egy citromkarikát is dobhatunk. Ha ugyanezt az italt összerázzuk a korábban már ismertetett módszerrel majd kitöltjük pohárba majd úgy öntjük hozzá a szódát máris egy új koktélt, Gin Fizz-t kapunk. Hát nem csodálatos? :) Sőt, ebbe a fizzbe még tojásfehérjét is tehetünk és akkor jég nélkül szervírozzuk. Ha tovább szeretnénk lépni a limonádén, itt is helyettesíteni lehet a cukorszirupot bármilyen szörppel, amit csak el tudunk képzelni! 

img_9489instainstafeed.jpg

Tom Collins

De maradhatunk az alapunknál és a Gin –Citrom- Cukor szentháromsághoz adhatunk egy kis ízes likőrt a koktélhoz. Az egyik nagy kedvencem a Bramble ahol Creme de Mure azaz szederlikőr kerül az italba. Az ital elkészítése pofon egyszerű. A 3 alap összetevőt jéggel összerázzuk a dunsztos üvegben, shakerben vagy akár a fehérjepor keverőben is és egy pohárba jégre töltjük. Feldíszíthetjük citromhéjjal, szederrel, mentával, mindegy csak jól mutasson. Aztán jön a lényeg. Egy kis kiöntőbe, vagy akár fecskendőből kitöltve hozzáadjuk a szederlikőrt. Az pedig szépen komótosan halad lehetne csodás látványt adva. Na de most már elég a szemnek, kóstoljuk is meg amit főztünk. Ugyanígy bármilyen bogyós gyümölcs likőrrel, vagy akár szörpökkel is eljátszhatjuk ezt a játékot. 

img_9502insta_1instafeed_1.jpg

Bramble 

Ha már a gyümölcsöknél járunk, nyakunkon az eper és málna szezon. Erről eszembe jutott egy másik remek ital, a Clover Club. Az alap ugyanaz, mint a bramble koktélnál, de itt beletesszük a friss málnát és akár dobhatunk hozzá egy tojásfehérjét is. A kész ital olyan mintha nagymamánk gyümölcsös sütijének a tetejét nyalogatnánk folyékony verzióban, isteni! Itt is kihagyhatod a tojásfehérjét, de nem érdemes. Persze itt is dobhatunk málna helyett epret vagy akár áfonyát is az italhoz. 

img_9527instainstafeed.jpg

Clover Club

Korábban említettem, hogy a cukrot lehet szörpökkel is helyettesíteni. Van egy klasszikus ital a Gimlet ami szörpre épül, igaz Lime szörpre. De ezt is kicserélhetjük bármire, amit a nagyinál találunk a spájzban. De ha tényleg kíváncsi vagy, elmesélhetem később, hogy is lehet remek lime cordiált azaz szörpöt készíteni. 

img_9518instainstafeed.jpg

Gimlet

A végére hagytam egy igazi hard core versenyzőt. Klasszikus filmeket nézve mindig előkerül valaki aki martinit iszik. Gin Martini is remek választás lehet, rajtad áll hogy is szeretnéd. Annyi variáció van belőle, hogy egy egész könyvet meg lehetne tölteni. Én most csak a legegyszerűbb változatot hoztam el nektek, egy klasszikus dry martinit. A dry martini lényege, hogy száraz vermut kerül a gin mellé. Általában 5:1 ( gin : vermut ) arányban szoktam összeállítani az italt ha vendégnek keverem. Ezt keverjük egy üvegedényben. Jégre töltjük az összetevőket, kiskanállal kb 30 másodpercig keverjük, majd óvatosan egy klasszikus martinis pohárba töltjük az italt úgy, hogy jég ne kerüljön a poharunkba. Ha a választott ginünk a citrusosabb jegyeket hordozza érdemes olyan citrushéjat használni hozzá, legyen az grapefruit, citrom, lime, yuzu vagy éppen narancs. 

img_9515instainstafeed.jpg

Dry Martini

Hoztam nektek még egy italt ráadásnak. Ha már ennyit ittunk lehet bajunk lesz másnap reggel. Ismerjük a mondást, kutyaharapást szőrével! Úgyhogy ha még maradt egy kis gin a palackban öntsük fel fűszeres paradicsomlével. A paradicsomlé rengeteg B6, B12 vitamint tartalmaz ami jót tesz a szervezetünknek. Érdemes egy kis Worchestershire szósszal, sóval, borssal fűszerezni valamint elmaradhatatlan összetevője a tabasco. Házi körülmények közt az erős pista vagy pirosarany is megteszi, lényeg, hogy csípjen, hisz a benne található kapszaicin elősegíti an endorfin termelést ami remek fájdalomcsillapító, a mi fejünknek pedig pont ez kell :) természetesen ide is jól jöhet a zellerszár mint kevergető eszköz, vagy akár csak egy koktélparadicsom. Ja! És ugye ennek az italnak is van neve, Red Snapper! 

img_9510insta_1instafeed.jpg

Red Snapper 

Receptek:

Gin Basil Smash 
- 50ml Gin 
- 25ml friss citromlé 
- 15ml cukorszirup 

Tom Collins 
- 50ml Gin 
- 25ml friss citromlé 
- 15ml cukorszirup  

Bramble 
- 50ml Gin 
- 25ml friss citromlé 
- 10ml cukorszirup 
- 10ml Creme de Mure 

Clover Club 
- 50ml Gin 
- 25ml friss citromlé 
- 15ml cukorszirup 
- 4-6 szem málna 

Gimlet 
- 50ml Gin 
- 25ml friss citromlé 
- 15ml Roses Lime szörp 

Dry Martini 
- 50ml Gin 
- 10ml Száraz Vermut 

Red Snapper 
- 50ml Gin 
- 125ml paradicsomlé 
- só 
- bors 
- Worchestershire szósz 
- Tabasco 

 

Remélem mindenki talált a kedvére megfelelő italt a kínálatban  

Mindenki maradjon otthon, rendeljétek házhoz a piát, a jeget és élvezzétek a teraszon a napsütést. 

KaranténBár - Ginkoktélok karantén idején

Ajj Ajj! Most éljük meg ezt az időszakot amikor a baráti csevegések, születésnapok, tejfakasztók mind-mind az online térbe kerültek át és valósulnak meg. Szerencsére azért online mi is meg tudjuk rendelni azokat a dolgokat amik kicsit fel tudják üdíteni a napjainkat. Ilyen üdítő lehet, ha levesszük a polcról a kedvenc italunkat és kicsit kiéljük a kreativitásunkat egy koktél készítésével 

Most éppen Gin akad a kezem ügyébe. A mai választásom a Bulldog London Dry Gin volt. Mindenféle netes webáruházakban (Whiskynet, iDrinks, Bittle Life) beszerezhető. A legkézenfekvőbb dolog, hogy egy gintonikot készítünk belőle. Nem tagadom, ez az egyik legegyszerűbb módja, hogy élvezzük a gint. Gyorsan el is készítek egyet. Bulldog Gin, amiből egy jó adagot töltünk a pohárba, itt Játszhadozhatunk a citrusokkal, vagy akár fűszernövényekkel is ha a gin azt engedi. Én most Grapefruitot tettem a poharamba, hisz ez nagyon jól harmonizál a Bulldog Ginnel, akár még egy tekerlésnyi fekete borsot is őrölhetünk rá ha pikáns ízeket is szeretjük. Minőségi jéggel feltöltve a pohár már csak egy jóféle tonikra vágyik. Csodálatos és frissítő, ki is ülök a teraszra élvezni a tavaszi napsütést. 

img_9508instainstafeed.jpg

Gin és Tonik

Hogy egy kicsit tovább gondoljuk a grapefruitos vonalat növeljük meg a mennyiségét. Ekkor egy klasszikus, 1920-as évekből származó Salty Dog-ot kapunk. A pohár szélén végighúzzunk egy szelet grapefruitot, hogy nedves legyen a szája, amit óvatosan sóba forgatunk. Egy egészséges feles mennyiségű (5cent vagy egy kicsit több a hangulatunktól függően, nem 3 meg 4 centek ahogy a vendéglátóhelyeken bohóczkodnak) gint borítunk a pohárba, majd rátöltjük akár a dobozos grapefruit levet. Az igazi gurmék elővehetik a citromfacsarót és frissesn is fogyaszthatják. Persze, ez az igazi módja. 

img_9505instainstafeed.jpg

Salty Dog

A citrusos vonalon maradva neki állhatunk egy kicsivel rövidebb italnak is. Az egyik nagy kedvencem a White Lady. A gin mellett egy kis citromlé, cukor és narancslikőr gondoskodik a frissességről. Az ital elkészíthető tojásfehérjével is. Tudom, most sokan felkapják a fejüket, hogy nyers tojásfehérje? Attól biztos szalmonellás leszek, főleg ezekben a vírusos időkben. Megnyugtatlak, a szalmonellának 3 ellensége van. Egyik a hő, amit koktélozás közben nem szoktunk annyira alkalmazni, viszont a két másik ellensége az alkohol (mi más!) és a sav. Ez utóbbit a frissen facsart citromlé bőven megadja. De ha még ezek után is ódzkodunk tőle, akkor simán kihagyhatjuk belőle. Én viszont nem hagytam ki belőle.  

img_9493insta_2instafeed.jpg

White Lady

Ezt az italt már össze kell ráznunk. Ha nincs otthon dedikált koktél shakered, akkor egy kellő méretű dunsztosüveg is megteszi. Az összetevőket egy felespohár segítségével beletöltjük, a tojást óvatosan szétválasszuk a sárgájától és néhány kocka jéggel jól összerázzuk. Az italt érdemes egy fém teaszűrőn átszűrni, hogy ne legyen az italunkban apróra tört jégdarabka. Ezután az italunkat még egyszer, szaknyelven száraz shékeléssel összerázzuk, hogy a tojásfehérje kellemes habos babos állagot adjon az italunknak, ezt már szűrés nélkül beleboríthatjuk a pohárba. Érdemes a nagyi szekrényében talált kicsi borospohát vagy erre kinevezett koktélos pohárat használni. Citromhéjból illóolajokat spriccelek a tetejére, így kellemes citrusosság fogja átjárni az egész italunkat. 

 

Az ablakban hervadozik egy csokor menta. Már elég vérszegény a kicsike, nem lesz elegendő egy Mojitó partihoz, viszont 4-5 apró levél elegendő a következő Southside koktélunkhoz. Szintén nagyon frissítő a menta és a lime miatt. Természetesen ha nem akarunk autentikusak lenni, a méregdrága lime-ot kicserélhetjük citromra is. Nem fogja tönkre tenni az italunkat. Hasonló módszerrel a felespohárral méregetünk néhány összetevőt, majd ismét összerázzuk az italt. Ismét segítségül hívhatunk egy NDK teaszűrőt a szekrény mélyéről, hogy az apró mentadarabokat felfogjuk. Nem annyira esztétikus, hogy kis kalózok módjára úszkálnak a poharunkba. 

 img_9523insta_1instafeed.jpg

Southside

Cukorszirup – Az egyik legegyszerűbb koktél összetevő. 1 rész kristálycukor, 1 rész víz. Vannak különféle módok, hogy a cukrot felmelegítve keverjük el a cukorral, gyorsabban feloldódik, kicsit karamellizálódik, más ízt ad neki. De nem kell felgyújtanunk a konyhát, elég ha a cukor mennyiségével megegyező meleg vizet adunk egy dunsztos üvegbe és jól összerázzuk míg a cukor fel nem olvad teljesen. A legtöbb koktél recept ezt az arányt használja, így én is ezt javaslom. 

 

Folytatjuk a sort egy olyan itallal, ami talán az első is lehetett volna. Anno már tettem egy kis kört budapesten, kerestem azokat a helyeket ahol különleges Negronikat  lehet találni, de most maradjunk az eredetinél. Talán az egyik legismertebb olasz aperitívó ital. Kiváló választás a keserédes ízek kedvelőinek. 3 összetevő egyenlő arányban. Elrontani nem lehet, csak élvezni. Aki pedig nem találja finomnak, a  Boutiq bárnak van egy idevágó szlogenje. 
Ezt elkészíthetjük a poharunkban is. Feltöltjük jéggel, akár egy nagy kockával is ha úgy döntünk egy nagy tömböt fagyasztunk a mélyhűtőnkben egy fagyis dobozban, amit aztán óvatosan feldarabolunk. De a több kisebb jég is jól funkcionál, bár gyorsabban fog olvadni. Ha esetleg nagyobb bulit szeretnél és teljesen víztiszta jeget, érdemes az Artificer srácokat felkeresni. Szóval jég a pohárban, a dedikált felespoharunkkal kimérjük az összetevőket és a kiskanállal jó 30 másodpercig keverjük. Narancshéjjal díszítjük, miután rányomtuk a finom illóolajokat az ital tetejére. 

img_9484instainstafeed.jpg

Negroni

Receptek:

Gin és Tonik
- 50ml Gin
- 125ml Tonik
- grapefruit szelet

Salty Dog
- 50ml Gin
- 125ml Grapefruit lé

White Lady
- 50ml Gin
- 25ml friss citromlé
- 25ml triple sec vagy Cointreau
- 5ml cukorszirup
- 1 tojásfehérje (opcionális)

Southside
- 50ml Gin
- 25ml Lime lé
- 15ml cukorszirup
- 4-6 mentalevél

Negroni
- 30ml Gin
- 30ml Campari
- 30ml Vörös Vermut

 

 

Ez az első rész, ha kíváncsiak vagytok még több gines koktélra, írjatok rám és hozom őket. 

Maradjunk otthon és vigyázzunk egymásra! 

KaranténBár Vodkával II.

A mértékletes koktélfogyasztás ajánlatos home office és más otthoni közegben is. Igaz jó, hogy nem kell hazatalálni és a kulccsal babrálni a zárban, felverve az egész szomszédságot :D  
Azért maradjunk a mértéknél és egyesével igyuk a finom kis nedüket. 
Múltkor már ajánlottam 5 remek kis italt, amit szinte bárhol elő lehet kapni. Most nézzünk meg 5 másikat. 

Sokunknak nehezére esik felkeni reggel, így első dolguk egyből a kávéfőző. Anno öregapáinkat, meg a deci pálinka ébresztette fel mielőtt kimentek a határba. Szerintem a kettőt kombinálhatjuk is, ha  a pálinkát felcseréljük vodkára. A frissen főzött espresszóhoz töltjük a vodkát, és ha akad otthon akkor egy kis kávélikőrt még rádobhatunk. Csinálhatunk otthon is saját magunk kávélikőrt. Én szeretek még egy csipetnyi cukrot is beletenni, nem tehetek róla, hogy édesszájú vagyok :)  Jól összerázzuk jéggel a reggeli fehérjeturmixos keverőben, majd egy pofás pohárba töltve kiülhetünk a teraszra meginni a reggeli Espresso Martini:)  
 
img_9435insta.jpg

Espresso martini

 Ha már kávés, és van otthon kávé likőrünk, vagy csináltunk magunknak rosszabb időkre ( mármint korábban és a mostani időkre :) ) akkor azzal készíthetünk egy Black Russian italt. Ide sem kell nagy magic, csak belerakunk némi jeget egy vizespohárba, egy egészséges adag vodkát, hozzá kb. fele annyi kávélikőrt. Kiskanállal vagy 30 másodpercig, kavargatjuk, hogy jól összeérjenek az ízek és hogy lehűtsük a kedélyeinket. Kész is miután 3 kávébabszemet raktunk rá, hogy jobban nézzen ki. 

 img_9444insta.jpg

Black Russian 

Őszinte leszek veletek, néha nagyon lusta tudok lenni, mint A nagy Lebowski. Ezért a következő ital ugyanaz lesz, mint az előző, azzal a különbséggél, hogy most a tetejére úsztatunk egy kis tejszint. Így kapjuk a híres neves White Russian koktélt. Ha szeretnénk venni a boltban, mindenképpen habtejszínt vegyünk, ezt lehet jól felrázni és krémes habot készíteni belőle. Egy kisebb befőttesüvegbe rakjuk bele a tejszint, csavarjuk rá a kupakot és lendületesen jó 10-15 másodpercig rázzuk. A csodás állagú tejszínünket pedig óvatosan öntsük az előzőleg elkevert Black Russian tetejére. Csodás módon rajta marad. A kávés kiskanállal össze is keverhetjük, ha kigyönyörködtük magunkat a művünkben. Egészségünkre :) 
 
img_9451insta.jpg

White Russian

Egy egyszerű klasszikussal még adós vagyok. Ez pedig a Vodka Martini. Úgye, ez is gines italnak készült, aztán a vodka térhódításával nagy népszerűségre tett szert. Vannak különféle változatai, mint a Dirty ahol olíva bogyó levét rakjuk az italba, vagy a 50:50 ahol a vodka száraz vermutot arányát jelöli. Lehet kérni olíva bogyóval, vagy citrus twisttel, azaz olyan citrushéjat raknak bele, amit szeretnél. 
Én szeretem az olíva bogyós változatot a vodkából. Néha dirty, néha hagyományos száraz változatban. 
Szóval vegyük elő a jó öreg befőttesüveget, töltsük fel jéggel, adjunk hozzá egy kevés száraz vermutot, ez ad egy kis változatosságot a vodkának. Száraz martininél a jeget elkeverjük a vermuttal majd kiöntjük a lefolyóba. Micsoda? Igen, van amikor a vermutot csak ízesítésre használjuk. Ha wet, azaz nedves martinit szeretnénk, maradhat benne a vermut. Szóval van egy üvegünk benne a vermuttal átjárt jéggel, most jöhet a szokásos egészséges adag vodka, amire most rálöttyintünk egykicsit. A kiskanalunkkal elkevergetjük jó 30 másodpercig, majd óvatosan a jeget bent tartva, egy kis kehelypohárba töltjük. Fogunk egy fogpiszkálót, vagy hosszabb gyufának letörjük a fejét, vagy kisebb hústűt használva vagy régi műanyag kardocskát és olíva bogyót tűzünk rá. Én hármat szoktam feltűzni, mert 3 a magyar igazság. 
 
img_9275insta.jpg

Dry Martini 

A végére hagytam a szokásos másnapos ébredést. Mindenki tudja, hogy reggeli fejfájásra legjobb, ha stimuláljuk az agy endorfinképződését mint fájdalomcsillapító, amire a kapszaicin kiválóan alkalmas. És hogy a megfelel mennyiségű B6, B12 vitaminról gondoskodjunk, paradicsomlevet is ihatunk. Ehhez a paradicsomléhez csöppenthetünk egy kis citromlevet, így a C vitamint is kipipáltuk. A kapszaicint az italba valami pikáns dologgal, tabasco szósz vagy erős pistával vihetjük be. Érdemes sót vagy zellersóval ízesítenünk a paradicsomlevet. Ha nem elég ízes, segítségül hívhatunk egy kis worchestershire szószt, valamint a kutyaharapást szőrével elvet követve vodkával dúsítjuk az italt. Igen, ha szemfüles vagy nem lehet megvezetni, máris kaptunk egy remek Bloody Mary koktélt. Érdemes mindent egy pohárban összekeverni némi jéggel és egy másik pohárban szervírozni jég nélkül. Borzasztóan nem szeretem, amikor élvezném az ízeket, de hamar felvizesedik az ital. Díszítés gyanánt egy klasszikus zellerszár, vagy akár egy citromkarika is megteszi, vagy olíva bogyó, vagy mini burger, vagy grillcsirke vagy... 
 
img_9350insta.jpg 

Bloody Mary 

Receptek: 

Espresso Martini 
- 50ml Vodka 
- 25ml kávélikőr 
- 1 espresso 
- 10ml cukorszirup 

Black Russian 
- 50ml Vodka 
- 25ml kávélikőr 
 
White Russian 
- 50ml Vodka 
- 25ml kávélikőr 
- 25ml habtejszín 
 
Dry Martini 
- 60ml Vodka 
- 15ml száraz vermut 

Bloody Mary 
- 50ml Vodka 
- worchestershire szósz 
- só/zellersó 
- bors 
- Tabasco/erős pista 
- 125ml paradicsomlé 
- 10ml citromlé 

 
Szóval ennyi mára, remélem találtál kedvedre valót.  
Aztán csak óvatosan :)   

KaranténBár vodkával

Nagyon sok klasszikus koktél gint használt alapnak, aztán a vodka elterjedésével sokuk változott és megváltozott formában vodkás italként vonult be a történelembe. Egyik legmeglepőbb példa talán a Carrie Bradshaw karaktere által ismerté vált koktél, a Cosmopolitan. A nagyöreg Dale DeGroff  segítségével lett belőle egy modern klasszikus.

Amire nekünk otthon szükségünk van az áfonyalé (amúgy tök jó a heréknek, úgyhogy a pasik is nyugodtan igyák :) ) frissen facsart lime lé, narancslikőr vagyis triple sec és a legjobb a citromos ízesítésű vodka. Az elkészítéséhez nem kellenek csilli-villi eszközök, elég egy dunsztosüveg, a fagyóban lévő Kartedoros dobozban fagyasztott víz és kész. A jeget óvatosan darabokra törjük és jó félig rakjuk a dunsztosüveget. Érdemes egy felespoharat hozzávetőlegesen megjelölgetni, és úgy méricskélni az összetevőket bele az üvegbe. Rácsavarjuk a tetejét és mint Tom Cruise rázzuk mosolyogva. Egy teaszűrő segítségével szűrjük le az utalt, ne maradjanak benne apró jégdarabok egy pofás koktélosnak kinevezett pohárba. Díszítésnek csak egy narancshéjat dobjunk bele, de a pirománok megpróbálkozhatnak a klasszikus díszítéssel és egy narancshéjat ügy nyomják össze, hogy a kispriccelő illóolajok egy öngyújtó lángja felett elhaladva lángra kapva fényárban úsztatják a szobát. Jó, csak egy kis villanás lesz, nem kell túlgondolni, de azért a függönyt tartsuk távol tőle. 

img_9368insta.jpg

Cosmopolitan

Ha már úgyis a kezünkbe került az áfonyalé, egy klasszikus longdrinket is készíthetünk belőle. Cape Cod vagy Coddler néven ismert ital, vagy ahogy a diszkóban hívják, vodka kremberi. Azért érdemes egy kis lime levet adni hozzá, hogy valóban frissítő italt kapjunk. 

img_9373insta.jpg

Cape Cod

Ha már ennyire leegyszerűsödött ital került a kezünkbe, lépjünk egy másik nem bonyolúlt longdrinkhez. Screwdriver. Jól hangzik mi? Csavarhúzó angolul. Sosem hallottál róla, de ha kimondom, hogy a vodka narancslével összeöntve, már neked is beugrik az első kemény osztálykirándulás 16 évesen Veszprémben, igaz? Szóval egy újabb klasszikus ital, amit fogyasztasz, de nem tudtál róla. Ennek az italnak vagy egy másik változata, amikor is egy kis vanília likőr kerül az ital tetejére, ez pedig a Harvey Wallbanger. 

img_9394insta.jpg 
Screwdriver

Ha még mindig maradt 1-2 gerezd lime-unk és kedveljük a pikáns ízeket, utazzunk el az orosz fővárosba. Járnak mindenféle legendák, hogy a vodkás haver és a kacatos haver összeállt és mondták, hogy találjanak ki egy italt a raktárban álló 6ezer darab réz bögrére. De nem tudom ez-e az igazi történet a Moscow Mule mögött. Baráti körben csak Moszkvai Nyúlnak becézett ital is igen egyszerű. Egy fém bögrébe, hogy autentikusak legyünk jeget teszünk. Egészséges adag vodkát töltünk, két gerezd lime-ot belenyomunk majd a rusztikus hatás kedvéért bele is dobjuk majd gyömbérsörrel dobjuk fel az italt. De ha az izek hasonlóságát szeretnénk érezni nem kell egyből fancy gyömbérsörért rohanni az Ázsia bt-hez, elég a sarki közértből a kinley gyömbér. Bátrabbak levehetik az asszony szeméről az szelet uborkát és az italba rakhatják. Én szeretem, ha az uborka frissessége is átjön kicsit. Kiskanállal kicsit megkevergetjük és fogyasztani is lehet. Frissességet fokozván még egy mentaágat is tűzhetünk bele, ha még nem használtuk el mindet a mojitós estéken. 

img_9412insta.jpg

Moscow Mule

A gintonik őrülettel együtt gondoltak egy merészet és a makacs, ugyanakkor sorból kilógni nem akarók elkezdték a gintonikot vodkával kérni. Nem itélem el őket, ez is egy remek módja annak, hogy a kedvenc italukat tudják fogyasztani. De akadnak akiknek a kinin kesernyés íze a tonikban nem barátjuk, ők megpróbálkozhatnak csupán szódával meginni a vodkát a nyári melegben. Érdemes lime vagy citromgerezddel kicsi savanykás frissességet belevinni az italunkba. A vodkaszoda báros nevéért a Skinny Bitch-ért én kérek elnézést :D   

img_9329insta.jpg

Skinny Bitch

A vodkások minden italt maguknak akarnak, így járt a Caipirina is. Caprioska néven terjed el az ital, ami barnacukor, lime és vodka felhasználásával készül. Hagyományosan zúzott jéggel készül. Otthon is megpróbálkozhatunk vele, ha a jeget egy konyharuhából hajtogatott batyuba tesszük és a húskloffolóval nekiesünk. De a családi béke megtartása érdekében maradjon a sima kockaformában készült jég. Elsőnek 1-2 teáskanál barna vagy kristálycukrot teszünk a whisky-s poharunkba, egy fél lime-ot 4 felé szelünk - mint annak idején Koppányt - és a fakanállal jól kinyomkodjuk a pohárba, vigyázva, hogy ne hevüljünk túl és törjük szét azt. Ráönthetünk egy egészséges mennyiségű vodkát és kicsit összekeverjük egy kiskanállal, hogy feloldódjon a cukor. Majd nyakon önthetjük jéggel. Még keverünk rajta párat és kész is! Ha a zúzott jég mellett voksolunk, szerezzünk be lebomló szívószálat az EcoHills-től és azt használjuk. 

img_9313insta.jpg

Caprioska

Receptek: 

Cosmopolitan
- 50ml Citromos Vodka
- 25ml triple sec
- 15ml áfonyalé
- 15ml limelé

Cape Cod
- 50ml Vodka
- 15ml lime lé
- 125ml áfonyalé

Srewdriver
- 50ml Vodka
- 125ml narancslé

+ 10ml vanília likőr a Harvey Wallbangerhez

Moscow Mule
- 50ml vodka
- 2 gerezd lime
- 125ml gyömbérsör vagy ginger ale

Vodkatonik / Skinny Bitch
- 50ml Vodka
- 125ml tonik / szóda

Caprioska
- 50ml Vodka
- fél lime
- 1-2 teáskanál cukor

Vigyázzatok magatokra és csak mértékkel igyuk a szekrényben lévő vodkát az otthoni karantén alatt ;)  

Mecsekiné Bányász Irén egynyári kalandja Bibione-ban egy angol turistával a citrusfák árnyékában

Mecsekiné Bányász Irén. Milyen nő képét látod mikor meghallod ezt a nevet? Igen, nekem is egy virágos otthonkában virító konyhásnéni ugrik be, akinek a hónaljkutyája kíván jó étvágyat a menzán. A valóság ezzel szemben sokkal üdítőbb, ugyanis Irén mindössze 33 éves és nem hord otthonkát. Korán ment férjhez és 21 évesen már a 2. kis csemetét hozták össze a Komlói Bányász focicsapatának csapatkapinyával, Ferivel. Teltek múltak az évek és Irén életét már csak a gyereknevelésnek és a vasárnapi húslevesnek szentelte, amit kedves pókhasú férje a fotelből felkelve fogyasztott el egy üveg kőbányai kíséretében. Nem egy idili helyzet, ezt érezte Irén barátnője is, aki mindig is próbálta kimozdítani gyerekkori barátnőjét. Egy nyáron már az ő türelme is elfogyott, elcsalta barátnőjét egy csellel és az autóba tuszkolta. Az autó meg sem állt az adriai tenger partján fekvő Bibione-ig. Irén élvezte a számára szokatlan helyzetet. A tengerparti nyugágyban Aperol Spritzet iszogatva elevenítették fel a gyerekkori sulis történeteket, miközben a lágy tengeri szellő mellett a környékbeli gigolók tekintete is simogatta az arcát. Örömmel fogadta a bókokat és újra hatalmába kerítette az érzés, hogy ő valóban egy igazi Nő! A George Clooney kinézetű silver fox Robert vette egyedül a bátorságot, hogy odalépjen a barátnőjével az olasz életérzést kortyolgató Irénhez. A verbális kommunikáció nehézségek ellenére a nonverbális kommunikációval egészen jól megértették egymást és egész éjjel andalogtak a tengerparton, míg egy citrusligetben árválkodó padon érte őket a hajnal... 

img_9438insta.JPG

Kíváncsi vagy mi is kerül az italban, ami feleleveníti az egész történetet? Történetünk főhőse a Mecseki Itóka, amit sokan csak legendából ismernek a Puszta Koktél miatt, pedig a Zwack likőrgyár rendületlenül gyártja ezt a 33 mecseki gyógynövényből készült likőrcsodát. Az olasz életérzést nem más adja az italunkba, mint az Aperol, mindenki kedvenc nyári frissítője. Robertet és az ő hajának ezüstös csillogását a Gint testesíti meg, nálam Tanqueray volt a polcon. Az ital negyedik összetevője a citrus, még volt pár lime a gyümölcsöskosárba, így annak a leve adja meg a végső lökést Irénnek Robert karjaiba. Minden összetevő egyenlő arányban kerül bele a shakerbe, azaz 25-25ml és jéggel jó alaposan összerázva majd duplán szűrve - hogy semmi kisebb jégkristály ne kerüljön bele az italba - töltjük egy kecses koktélos pohárba. Díszítés gyanánt elég, ha egy kis illóolajat terítünk az ital tetejére olyan formában, hogy felette kicsit megnyomjuk egy lime leszedett héját. 

Igyunk egy kortyot Irénre   

A Pesztón túl is van élet Bazsalikoméknál

Szeretem a Bazsalikomot, lehet ez a 6 év olasz éttermekben való munka hozománya. Kedvem támadt egy kis pesztóhoz. Konyhában sürögtem, forogtam és a friss bazsalikomból elkészült a pesztó. Az Aldiban vett cserepes bazsalikomból még volt pár szál, gondoltam nem hagyom meg őket, úgyis csak az enyészet martalékai lennének.

img_5233.JPG

Az egyik kedvenc koktélom a Hamburgi Le Lion barból indult modern klasszikus útjára. Végtelenül egyszerű ital, mindössze 4 összetevő kell hozzá. Gin, cukor, citrom és bazsalikom. Bazsalikom maradt az ebédről, cukorszirupot nem volt kedvem készíteni, így porcukorral oldottam meg a dolgot. Talán egy átlag háztartásban is könnyebb megoldani, mint pepecselni a cukorszirup készítéssel. Egy-két friss citrom mindig van otthon a háztartásokban, úgyis itt a tea szezon. (Apropó tea, ajánlom a Zhao Zhou teázót, ha igazi teát szeretnél kóstolni.) Egy elázott délután után úgyis jól esik egy kis citromos-mézes-gyömbéres tea a kanapén a 200 első randit nézve. Érdemes olyan gint használni, ami jobban ráfekszik a fűszeresebb vonalra. Nekem most a szép kékszemű Knut Hansen gin figyelt a polcomon, amit a Bottle Life-nál jó pénzért meg lehet vásárolni.

img_6066.jpg

Rendben, az összetevők megvannak, már csak el kell készíteni az italt. Töredelmesen be kell vallanom, hogy a barátnőm lakásában vagyok és semmilyen báros eszköz nincs se nálam, se a konyhai felszerelésben nála. Kénytelen voltam rögtönözni, üres befőttesüveget nem találtam a lekvárok között, így a fehérjés műanyag shakerét csentem el a szekrényből. A mindenes fiókban találtam egy régi keletnémet műanyag szűrőt, az tökéletes lesz, hogy a rázás során széttrancsirozódott bazsalikomdarabokat kiszűrjem vele és nem csupa zöld fogakkal mosolyogjak, hogy milyen finom italt is csináltam. Jég, arra van még szükségünk. Ne legyünk olyan balgák, hogy pénzt adunk ki pocsék minőségű jégre. Egyrészt bosszantó, hogy fagyasztott vizet adnak el nekünk arany áron, másrészt otthon is el tudjuk készíteni magunknak a fagyasztóban. Vagy ha tényleg nagy buli lesz és sok jégre van szükséged, érdemes felkeresni az Artificer-t. Szóval már van mindenünk, már csak össze kell rázni az italt. Ja! A pohárválasztás! Eredetileg az ital zúzott jéggel van szervírozva, de konyhai körülmények közt bármilyen magad által fagyasztott jég jó hozzá, vagy akár vég nélkül is fel lehet szolgálni. Az esetemben egy 75 ft-os üveg IKEA kávéscsészére esett a választásom az itteni kínálatból.  
Még mielőtt belekortyolnánk az italba dobhatunk rá egy szép bazsalikom levelet, hogy a szemünk is jóllakjon a remek kis italunkkal. 

img_6075_1.jpg

Az általam használt recept: 

40ml Knut Hansen Gin 
20ml friss citromlé 
1 teáskanál porcukor 
8-10 bazsalikomlevél 

Remélem másnak is ízlik ez az ital :) 

Speakeasy, nagyon közel az Operához

Black Swan bárpultja mögött állva, mindig szerettem beszélgetni az emberekkel. Sokszor szóba került a Speakeasy mint stílus és próbáltam elmesélni nekik hogyan is képzeljék el a szesztilalom idején létrejött barultúrát. Mondtam, hogy képzeljenek el a raktárat, ahol üdvözöljük Feribácsit, a portást. Félve mondjuk ki, hogy így este fél 10 felé az Alibaba Textilt keressük, de segítőnk meg nem lepődve, rutinosan mutat 7. nagy raktárajtóra. Bátortalanul nyitunk be a hatalmas vasajtón. 3 méter hosszú függönyök lógnak le a plafonról és mire a 4. soron is átverekedjük magunkat, elénk tárul a feslett világ. 

Pont ezt éreztem amikor most hétfőn benyitottam az Opera Gin bemutatójára érkezve. Bár már nincs szesztilalom, így nyugodtan mondhattuk Feribácsinak a főbejáratnál, hogy az Operához jöttünk kóstolni. 

img_9870.jpgElső találkozás az Operával, persze GinTonik formában a Hotsy-ban

Történetünk egyik főhőse Dámosy Bálint, aki első körben a borokkal ismerkedett meg és úgy vélte abban találta meg a boldogságot, ami kiszakítja a nyakkendős mindennapi életből. Majd talán pont egy bárban ülve tette fel magának a kérdést egy Gintonikot kortyolgatva. Belvárosi gyerekként ki fogok én menni a tokaji szőlőbe metszeni február végén? Tényleg ezt akarom? És ezután vált nyilvánvalóvá, hogy az ő története nem egy hűvös borospincében fog megírodni, hanem egy gin lepárlóban. 

A névválasztás sem véletlen, hisz Bálint lakása, ahol első ízben kísérletezgettek egy kisméretű rezsóra rakható lepárlóval, hogy hogy nem, pont az Operára néz. A címke a Graphasel Design Stúdió terméke, ami art decosteampunk – eklektikus jegyeket ötvözve hozta létre az igazi, századelőt idéző hangulatot. 

Kisérletezgetés egyre jobban sikerült, így 2017-ben megfogalmazódott egy lepárló létrehozása. Persze ahogy minden sztoriban, itt is már szinte feladták, hogy megtalálják a tökéletes helyszínt, amikor valaki beajánlotta ezt az újpesti adóraktárat, ahol meg is valósult a lepárló és a showroom(bar). A dolgokat tetézve rá kellett jönniük, hogy hiába van meg a remek recept, a nagyobb 200L-es lepárlóban ugyanazon arányok nem hozták a korábbi eredményt, így kb 40 lefőzés után jutottak arra a receptre, amit szeretnének jelen formában stabilan használni. 

Amint észrevettük, már 2019-et írunk, így eltelt egy kis idő az első kísérletezgetések óta. Jelentős fejtörést okoztak egymásnak a NAV embereivel, mivel kísérleti egeret játszva, az első olyan lepárlót hozták létre, ami csak gint készít. Nem denaturált finom szeszt, nem pálinkát, nem reggeli csavaros kiflit, hanem nagybetűs GIN-t. Hazai törvénykezés és jogalkotás, ami nagyon a pálinkára épül, ezzel nehezen birkózott és birkózik meg mind a mai napig. Bízom benne, hogy az általuk kitaposott út sok más vállalkozó szellemű embernek ad inspirációt. 

A gin, amit jelenleg készítenek a srácok London Dry kategóriába tartozik, így a lepárlás után már csak desztillált vízzel hígítják 45 alkoholfokosra és pihentetik 3 hetet, mielőtt manufakturálisan, kézzel palackozzák őket. Az Opera félúton a klasszikus és az újhullámos ginek között van, stílusban a citrusos - borókás vonalat követi. 
 
Ugye tudjuk, hogy a boroka az egyik fő összetevője. Eddig a svéd Hernö és a német Elephant ginben találkozhattunk magyar borókával, mostantól pedig az Operában is kézzel szedett kunsági boróka adja meg az alap ízt, feltéve, ha a fenyőrigók nem eszik le az egész termést... 

img_0177.jpgMindenkinek lehetősége volt kipróbálni mit is tud az Opera gin egy klasszikus vagy rögtönzött koktélban

A boróka mellett másik érdekes, igazi hungarikum ízt adó fűszere a ginnek, a mák. Persze a mák finomra őrölve igazi kihivást jelent a fiúknak, akik szüretlen gint akarnak előállítani. 

A citrusoságért a grapefruit héj és a citronella felelős az összesen 11 fűszerből, ami a gin igazi ízét adja. Az alapszesz kukoricából készült, így a glutén szóra érzékenyen reagálók is nyugodt szívvel fogyaszthatják. 

Giliga László, a lepárlásért felelős szakember, nagyon készségesen és odaadással beszélt a gin készítésének minden egyes mozzanatáról, így megtudtuk tőle, hogy a ginkészítés nagy rákfenéje az igen hosszú farok rész, így a lepárlás során kb 40% megy veszendőbe, amit a NAV emberei ellenőriznek, feljegyeznek és megsemmisítenek. 

Lászlóékat is meglepte a nagy roham, az érdeklődés a gin iránt, így nem voltak felkészülve ilyen tetemes mennyiségre. Ezt kompenzálva, most majdnem 2 naponta robog a miskolci Hagyó által épített üst és áprilisra remélhetőleg már a boltok polcaira is kikerülhet az Opera Gin Budapest. Apropó, persze a Budapest névhasználat is igen sok utánajárásba és pénzbe került. 

A tulajdonosoknak sok terv van még a fejében, így várhatóan nem állnak meg ennél az egy ginnél és folyamatosan fejlesztve, fejlődve elégítik ki a hazai igényeket ezen a fronton. 

img_0183.PNGA csipet csapat a Hotsy instasztoriából kilopva

Az estéért a Hotsy Totsy csapata felelt, nem véletlen, hiszen Varsányi Ferenc az Opera arca, az ő hathatós közreműködésével ismerheti meg nap mint nap, egyre több bartender ezt az igazi gyöngyszemet. Külön tetszett, hogy mindenki maga kísérletezgethetett a ginnel, saját magának, illetve a társaknak kreálhatott egy új koktélt teljesen szabad kezet kapva, vagy egy jól ismert klasszikust nézhetett meg hogy is simul mondjuk egy negronihoz az Opera gin. Aki a belvárosban szeretné megkóstolni a gint, vagy az abból készült italokat, annak nagyon nagy szívvel ajánlom a Hotsy Totsy-t a Síp utcában! By the way, ha frizurádat szeretnéd rendberakatni, a bárban működő borbélyok este 10-ig a rendelkezésedre állnak ;)

Bacardi, de most nem csak kólával...

Túlságosan belemélyedtem a telefonomba, mint a mai emberek 78%-a és egy megállóval később vettem észre, hogy már le kellett volt szállnom a 41-es villamosról. Visszafele sétálva láttam, hogy még nincs is 18 óra, de már kígyózó sorok vannak a Symbol előtt. Beálltam én is a sorba, de fura volt, hogy ismerős arcot nem látok. Akkor tudatosult bennem, hogy ezek az emberek egy showder klub felvételre hivatalosak. Gyorsan beosontam a Symbol ajtaján, ahol karomra csatoltak a fehér VIP karszalagot és megkaptam a két kuponomat. De már egyből nyomták is a kezembe a Bacardi logós kókuszdiót benne friss kókusz vízzel és némi rummal. Néhány pacsi és jókívánság a versenyzőknek majd azt vettem észre, hogy megtelt a terem még több ismerős bártender arcokkal.  

10768218368_img_0758.jpgA kókuszdió nem játék...

Két évvel ezelőtthöz képest, mikor én is megmérettettem magam, most csak 10 versenyző volt, ami könnyebbé tette a top 3 kiválasztását, illetve nem húzta el annyira az eseményt. A műsorvezető szerepében Gózon Péter volt az egyik, aki a legutóbbi Bacardi Legacy Hungary győztese volt, és egy másik srác, aki idegesítő módon folyton játékosoknak hívta az életük versenyére készülő bártendereket. 

10768658288_img_0815.jpgSzabó Máté és a stílusos öltönye

Az Oroszok már a spájzban vannak, mondhatnánk, miután a régiós orosz származású global brand ambassador beszéde után bemutatták a zsűrit, ahol helyet kapott Vitaly Alexeyev, aki Amszterdamból repült ide hozzánk. A külföldi vonalat Sullivan Doh folytatta, aki Franciaországban visz sikerre francia alapanyagokat felvonultató bárokat. Egyszer mi is eljutunk arra a szintre, hogy magyar alapanyagokból, gondolok itt főleg spiritekre, tudunk majd dolgozni és koncepciót felépíteni? Simon Kata Szingapúrból repült ide kóstolgatni egy kicsit és eldönteni kinek a produkciója érett meg a nemzetközi megmérettetésre. Negyedik zsűri a megkerülhetetlen Nagy Zoli, akit szerintem senkinek sem kell bemutatni. 

fxaye3160.jpgA zsűri

Hétkor elstartolt a verseny, ahol mind a 10 versenyzőnek 2+6 perce volt arra, hogy előadásával, technikai tudásával és italával elvarázsolja a zsűrit. A tíz versenyző pedig aki megmerítette magát: 

Barta Mátyás (Beef Bar) 
Sós Richard (BB’z) 
Szabó Máté (High Note) 
Raksányi Mátyás (Hotsy Totsy) 
Staszkiv Gergely (Brody House) 
Uracs Kristóf (Boutiq Bar) 
Kovács Ádám (Bar Pharma) 
Kormos Richard (Good Spirit Bar) 
Regős Péter (Warm Up) 
Vállaji Zénó (Bestia) 

bjphe3147.jpgStaszkiv Gergely akcióban

A versenyzők megpróbáltak minden témát ráhúzni az italaikra a családtól elkezdve a japán életérzésen át a fenntartható fejlődésig mind beleszőve a Bacardi italait. A produkciójuk után az izgatott versenyzőkkel Peti készített egy rögtönzött interjút ahol kérdésekkel bombázta a versenyzőket, kérdéseket már nem hagyva a zsűrinek. 

10768641712_img_0875.jpgSós Ricsi válaszol Gózon Peti kérdéseire

A verseny alatt a kuponok felhasználásával megkóstolhattuk Gózon Peti Sin LImites italát, amivel legutóbb a legjobbnak bizonyult Magyarországon és a 2018 global winner Eric Van Beek Cariño elnevezésű bomba koktélját. Mindemellett persze mojito és egyéb rum alapú italokat is kóstolhattak a versenyre látogatok, akik sajnos nem voltak nagyon tekintettel a versenyzőkre, mert elég hangosan értekeztek egymással, ami kicsit nehezítette a versenyzőkre való koncentrálást és persze magukat a versenyzőket is. 

ogpre8935.jpgKristóf lendületben

Az előadások eléggé egy hullámon mozogtak, egyedül Kristóf tűnt ki a tömegből, aki lehengerlő stílusával és előadásmódjával állította maga mellé a közönséget. Mondjuk nem is volt nehéz, mert a Boutiqból szép számmal voltak jelen szurkolni és remek hangulatot teremtettek. 

vhwze7121.jpgMátyás és Ferike

Mint ahogy várható volt, miután minden bártendert felállítottak a színpadra, Kristóf nevét mondták ki elsőnek. Barta Matyi szintén örülhetett a kis plüssmacskával a zakója alatt, valamint Staszkiv Gergely a Brody-ból. 

xkzfe5516.jpgA három döntős

A nagy ölelkezések, pacsik után még a maradék ital elfogyasztása következett és egy kis after party a BB’z-ben. Remélem mindenki ivott elég vizet, hogy a másnapi fejfájás ne legyen olyan elviselhetetlen. 

 

süti beállítások módosítása